Egészségfejlesztési Iroda Berettyóújfalu

A Gróf Tisza István Kórház – 100 százalékos támogatási intenzitás mellett – 89.979.538.- forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv, Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében kiírásra került „Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése – népegészségügy helyi kapacitás fejlesztése” pályázati konstrukcióban az „Egészségfejlesztési iroda kialakítása a Berettyóújfalui járásban“ című projekt megvalósítására.

A 2019. március 19-én ünnepélyes keretek között átadott EFI iroda fizikai kialakítása egy, a kórház területén belül elhelyezkedő, használaton kívüli műszaki épületben történt. Az 54 m2-es épület két helyiséget tartalmaz, amelyek közül az egyik tárgyalónak vagy előadónak alkalmas, a másikban pedig kialakításra kerültek az EFI munkatársak munkaállomásai. Az épületben két db 1,4 m2-es mosdó, valamint egy 6 m2 –es öltöző is található. Az Egészségfejlesztési Iroda működési területe a teljes Berettyóújfalui járás közigazgatási területe.

A projekt keretében az alábbi szakmai programok megvalósítása történik:

  • dietetikai tanácsadás; Jóllakva fogyni – előadás a helyes fogyókúráért; aktív életmódra vonatkozó interaktív tanácsadás; mozgásprogram;
  • Nordic Walking túrák; gyógynövénytúrák; környezeti allergének elleni fellépésben való részvétel;
  • betegklubok működtetése; idősek közösségben tartása, szellemi és fizikai aktivitásuk megőrzését, fejlesztését célzó programok megvalósítása;
  • csoportos dohányzásról leszokást támogató program; alkohol betegek korai kezelésben tartása;
  • öngyilkosság megelőzése;
  • lelki egészségfejlesztő program;
  • primer prevenciós célú szolgáltatások nyújtása a Járás lakosai számára; 
  • információnyújtás, tájékoztatás, figyelemfelhívás.

A projekt közvetlen célcsoportjai a Berettyóújfalui járásban élő, egészségi állapota kapcsán érintett lakosság különös tekintettel a rizikócsoportba tartozók (a szív- és érrendszeri, a daganatos, valamint a táplálkozással és a káros szenvedélyekkel összefüggő megbetegedésben szenvedők), az energia egyensúly helyreállítására szorulók és a bevont háziorvosi körzetek ellátottjai.

A fejlesztés hosszú távú céljai: munkaerő-piaci részvétel növelése a humán-erőforrás minőségének javításával; az egészséges életmódhoz szükséges ismeretek és készségek megszervezésének, valamint a járásban élő lakosság szemléletváltásának ösztönzése, pozitív közösségi és egyéni magatartásminták kialakítása és elterjesztése; egészségfejlesztési programok megvalósítása; a célok megvalósítását szolgáló intézményi háttér, Egészségfejlesztési Iroda kialakítása és működtetése.

Az iroda nyitva hétfőtől péntekig, 8-16 óráig.

Telefon.: 54-507-547

Forrás: berettyohir.hu