November 9-én ültet az egész ország, így mi is ültettünk, itt Berettyóújfaluban!


Az Élet Napja, a 10 millió Fa közösség országos ünnepi ültetési akcióeseménye. November 9-e, éppen négy hónappal követi az országos kezdeményezés indulását. Ezen a napon, az azóta eltelt időben létrejött százegynéhány helyi közösség mindegyike fákat ültet. Céljuk, az egy fő – egy fa elvét követve, 10 millió fa elültetése Magyarországon a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legtöbb ember bevonásával, nem megfeledkezve az utógondozás fontosságáról sem.

Városunkban a közterületi ültetés során a Rákóczi utcán nemrég átadott kerékpárút mellé 25 db 180 cm-es Gömbkőris fa került elültetésre, amelyek illeszkednek a városképhez és a környezeti adottságokhoz.

Szerencsések vagyunk, mert néhány helyi cég és vállalkozás anyagi hozzájárulással segítette a kezdeményezést, illetve az önkormányzat a talaj előkészítésében és az utógondozásban is szerepet vállalt.

Szponzorok:

Berettyó-Útép Kft – Kovács György
Generál Építő 98. Kft. – Rácz Sándor
Lisztes Trans – Lisztes Gyula
Labert Hungary Kft. – Gál László
Express Hűtéstechnikai Szerviz Kft. – Tóth László
Tama Hungary Kft. – Győrfi Sándor
Katalin Motel és Étterem – Erdélyi Katalin
Gazdaház – Németh László
LizArt Design – Tóth Zoltán
KER-FU 2000 Kft. – Bokor Sándor
Egészségfejlesztési Iroda – Gróf Tisza István Kórház
Bihari Természetbarát Egyesület
Parola Közhasznú Egyesület
KözépFölde Egyesület

Városunk polgármestere és néhány önkormányzati képviselő mellett számos lelkes civil is csatlakozott az akcióhoz, akik arra “áldozták” a szombat délelőttjüket, hogy zöldebb és élhetőbb jövőt teremtsenek városunkban, köszönjük mindenkinek, tavasszal folytatjuk!

Forrás: berettyohir.hu