A Berekböszörményi Kossuth Lajos Általános Iskola és Hajdú Lajos képviselő úr, a MonerSaber Kft. Élelmiszerbolt vezetője adománygyűjtést szervezett a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház szakdolgozói részére.

A Berekböszörményben élők ezzel fejezték ki hálájukat azért az áldozatos munkáért, amit a járványhelyzetben a kórházi dolgozók tettek és tesznek. Igaz, hogy a település hátrányos helyzetű, illetve az iskolába is szinte hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek járnak, mégis szívet melengető volt látni, hogy az adományok egyre csak gyűltek. 2020. december 16-án átadásra került az adomány, mely édességeket, üdítő italokat, szaloncukrot és egyéb élelmiszereket tartalmazott. Az iskolások saját kezükkel készített karácsonyi üdvözlőlappal kedveskedtek az egészségügyben dolgozóknak, melyet kedves karácsonyi üzenetekkel és színes rajzokkal díszítettek.

Hálás szívvel és nagy tisztelettel fogadjuk az említett adományt, és az iskolások által készített színes, szívmelengető üdvözlőlapokat.

Köszönjük, hogy gondoltak dolgozóinkra!