A Semmelweis nap, valamint az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából a Gróf Tisza István Kórházban kitüntetéseket adtak át, illetve egy dolgozót előléptettek június 28-án.

A kórház vezetősége, osztályvezető főorvosai, szakdolgozó előtt Dr. Muraközi Zoltán főigazgató köszöntötte az immár „csak” vendégként megjelent Muraközi István polgármestert és Pálfi Anikó alpolgármestert, ugyanis május 1-vel állami fenntartású lett az intézmény. A július 1-től megváltozott területi ellátás kapcsán a főigazgató hangsúlyozta: ellátatlan beteg nem távozhat a kórházból.

A jeles nap alkalmából ünnepi beszédet Dr. Pete László orvos-igazgató mondott. Elöljáróban örömét fejezte ki amiatt, hogy együtt ünnepelhetik a Semmelweis napot és az Ápolók Nemzetközi Napját. – Semmelweis Ignác életműve példaértékű a mai egészségügyi dolgozóknak is. Születésnapja – július 1-je – az egészségügy jeles napja, ilyenkor előléptetésekkel, kitüntetésekkel, jutalmakkal ismerik el a kiemelkedően teljesítő dolgozókat – emelte ki az orvos-igazgató, hozzátéve, hogy mindenki kiemelkedően teljesít az egyre romló körülmények ellenére is. A betegek és hozzátartozóik meg vannak elégedve a kórház munkájával. A TVK – teljesítmény volumen korlát – miatt 200 millió forintot nem kapott meg a kórház, amiért pedig megdolgoztak – jegyezte meg a szakember. Örömteli eseményekről is beszámolt: az elmúlt évben 60 millió forintból a rendelőintézet tetejére napelemeket telepítettek, a technológiai tömb építése jó ütemben halad, a határon átnyúló HURO-s pályázatnak köszönhetően pedig az élesdi kórházzal építettek ki jó szakmai és baráti kapcsolatokat. További jó hír, hogy az országgyűlés elfogadta az egészségügyi dolgozók bérének rendezését, augusztus 1-től januárig visszamenőleg. Végül nemcsak a jutalmazottaknak, hanem a kórház valamennyi dolgozójának megköszönte eddigi áldozatos munkáját.

Főigazgatói javaslatra Tóth Katalin kiváló dolgozó lett. Dr. Balogh Endre Zoltánt adjunktussá léptették elő. Az orvos-igazgató részéről a kórház vezetőtestülete Dr. Szabó Ágnest kiváló dolgozó, Dr. Iszlai Sándort, Dr. Jánossy Gábort és Karalyos Miklósnét igazgatói dicséretben részesítette. Az ápolási igazgató részéről Nagy Imrénét kiváló dolgozó, Csanádi Istvánnét, Juhász Jánosnét, Szabóné Veres Irént, Vincze Árpádnét, Karalyos Dezsőnét és Magyar Imrét igazgatói dicséretben részesítette a kórház vezetőtestülete. Kun József gazdasági igazgató javaslatára Kövérné Kiss Éva kiváló dolgozó lett, míg Szamosközi János, Kun Zoltán és Szántai Gyula igazgatói dicséretet vehetett át.

Kép és szöveg: Nyírő Gizella