2019. június 2-án a MESZK Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet által megrendezett Szakmai és Családi Nap keretében megyei szakmai versenyen Kórházunk Sürgősségi Betegellátó Osztályának csapata, a „MesternégyS” első helyezést ért el, mellyel képviselték a megyét az országos versenyen.
2019. október 11-én került megrendezésre Budapesten a Lurdy Házban a szakdolgozói országos szakmai verseny. Hajdú-Bihar megyét és egyben kórházunkat a Gróf Tisza István Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának 4 fős csapata képviselte. A csapat tagjai voltak Élesné Kiss Éva az osztály osztályvezető főnővére, Baloghné Darabont Katalin ápoló, Kiss Mónika sürgősségi szakápoló és Rózsás Tímea mentőtiszt. A szakmailag kiemelkedő teljesítményt nyújtó lelkes csapat második helyezést ért el a rendezvényen.
Élesné Kiss Éva osztályvezető főnővér beszámolója az országos versenyen történtekről az alábbiakban olvasható.
Nagy izgalommal készültünk, hiszen az ország 19 legjobb csapatával kellett összemérni tudásunkat. A verseny feladatokba beletartozott egy egyéni bemutatkozás is, melynek gyakorlása gyakran nevetésbe fulladt a felkészülés során, hisz igyekeztünk a hétköznapok komolyságát feszítettségét humorral oldani. A versenyre mi hajnali 3 órakor kelve 4 órakor indultunk. Több fordulós volt a megmérettetés, volt szakmai ismereteket igénylő írásbeli tesztfeladat, ápolási ill. újraélesztési gyakorlati tudás megmutatására lehetőség, a délutáni időszakban tájanatómiai, illetve a MESZK-ről való tájékozottsággal kapcsolatos írásbeli feladatok, valamint a MESZK tagozatainak történetéhez fűződő villámkérdések. Nagy volt a teher, hisz nemcsak a Kórházunkat, hanem Hajdú-Bihar megyét is képviseltük. Csapatunkat remek szurkológárda kísérte, munkatársaink osztályunkról a sürgősségi osztályról, valamint hozzátartozóink, gyerekeink akik részben Budapesten csatlakoztak hozzánk. Tisztes szurkolókhoz méltón a kerepelőkkel, zászlókkal, transzparensekkel fergeteges hangulatot teremtettek. A verseny egy jól szervezett igen barátságos esemény volt, amelyen versenyzők és szurkolók kiválóan érezték magukat. A fordulók komolyak, a bírák szigorúak voltak, mégis úgy gondolom jó szájízzel jött el mindenki. A verseny értékelésének kihirdetése hallatlanul izgalmas volt. A félidőben adott tájékoztatás, a csapatok állásáról, nem feltétlen jelentette a végeredményt. A második hely számunka olyan volt, mintha elsők lettünk volna. A versenyzők nem ellenségek ezen a versenyen, hanem csak ellenfelek, folyamatosan barátságos volt mindenki egymással. Szeretetet, összetartozást éreztünk mindvégig, döbbenetes mennyien és kik gratuláltak utána. Az eredményhirdetés természetesen óriási üdvrivalgással ért véget, örömujjongással, amely úgy gondolom nemcsak a versenyzőknek, hanem az utóbbi időben sokat kritizált, kissé megtépázott szakmának is. Az eredmény megerősített bennünket, hogy jó helyen vagyunk, jól végezzük a munkánkat, a beteg, sérült ember szolgálatát. Köszönjük szépen a MESZK-nek a lehetőséget, az élményt, a szurkolóinknak – munkatársaiknak, hogy velünk voltak. Köszönjük szépen mindenkinek a sok-sok elismerő gratulációt, amelyet a verseny után kaptunk.