A Covid-járvány harmadik hullámának csökkenése okán, a berettyóújfalui és bihari vállalkozók jelentős pénzügyi felajánlásaiból Tóth László kezdeményezésére és az Ő és családja szervezésében a Gróf Tisza István Kórház dolgozói számára, a Semmelweis naphoz kapcsolódóan egy “Köszönjük!” rendezvényt tartottak a Morotvaligetben és a Pálfi István Rendezvénycsarnokban július 1-én. Az egész napos, nagyszerű rendezvény költségeinek rendezése után fennmaradt összeget a kórházi post-Covid ellátás céljára alapítványi számlára továbbutalták. Ebből az összegből első körben 10 db légzőtornát segítő készüléket vásárolt az Alapítvány.

Mint az sajnos köztudott, a Covid-betegség egyik súlyos jele és kísérője a légzési nehezítettség, illetve elégtelenség. A Covid utáni állapotnak is egyik legjellemzőbb maradványai a légzésproblémák, melyek miatt a leggyakrabban keresik fel a fertőzésen átesett betegek a post-Covid rendeléseket és egyéb szakrendelőket. Ez a készülék a maga egyszerű módján, mind a beteg, mind az egészségügyi személyzet számára látványosan és követhetően segíti a légzőtornát, így javítja a tüdő állapotát és a légzési munkát.

Köszönjük a felajánlásokat és a segítséget!