A magasvérnyomás (hipertonia) betegségről
A magasvérnyomás betegség talán a legelterjedtebb szív-érrendszeri betegség. A felnőtt lakosság kb 25%-át érinti, a családorvosi vizitek kb háromnegyed részében ennek a betegségnek a kezelése miatt történik orvos-beteg találkozás. Az esetek kb 90%-ban kiváltó ok nem ismert. A betegség kezdetben nem okoz tüneteket, nincsenek jelentős panaszok sem. Ezért is hívják „néma gyilkosnak”. Fő veszélye az érrendszeri szövődmények, sokszervi károsodások kialakulása.
A szív úgy működik, mint egy pumpa, ami a vért keringeti a testben. A vérnyomás az a nyomás, amivel a szív a vért továbbítani tudja a testben. A magasvérnyomás betegség esetében ez a nyomásérték nő meg, a szív munkája fokozódik, hiszen erősebb összehúzódásokkal tudja csak a vért továbbítani.
A tartósan meglévő magasvérnyomás károsíthatja mind a szívet, mint az ereket. Jelentősen megnő a szívinfarktus, a szívelégtelenség, az agyvérzés, és a veseelégtelenség kockázata is.
A betegség felismerésének egyszerű módja a rendszeres megfelelő körülmények között elvégzett vérnyomásmérés. Egészséges felnőtteknél évente legalább egy alkalommal javasolt.
Amennyiben fejfájás, szédülés, rossz közérzet, szívdobogás érzés jelentkezik, akkor a vérnyomás ellenőrzése feltétlenül indokolt.
A vérnyomást két mérőszámmal jellemezzük. Az első értéket nevezzük szisztolés értéknek, a második a diasztolés érték.
A szisztolés érték a magasabb, mely a szív összehúzódásakor meglévő nyomást mutatja, a diasztolés érték az alacsonyabb, mely a szív elernyedésekor lévő nyomásnak felel meg.
Optimális vérnyomás: 120/80Hgmm-ig
Normáli vérnyomás: 130/85 Hgmm-ig
Normális –magas vérnyomás: 140/ 90 Hgmm-ig
Ezen értékek felett magasvérnyomásról beszélünk.
A vérnyomésmérés helyes technikája:
- ülő helyzetben, alap esetben a szív magasságában lévő bal felkarra felhelyezzük a vérnyomásmérő mandzsettát
- megfelelő méretű mandzsetta használata
- vérnyomásmérés előtt érdemes kb 10 percet várni, megnyugodni. A stressz, a fizikai aktivitás mindg emeli a vérnyomás értéket
- otthoni vérnyomásmérésre legalkalmasabbak az automata, félautomata vérnyomásmérők.
- az eredményeket írjuk fel egy vérnyomásnaplóba, mely később nagy segítség lehet a terápia sikerességének elbírálsa szempontjából is.
Kezelése:
- a legtöbb esetben a magasvérnyomás betegség élethosszig tartó gyógyszerszedést jelent. Sok esetben nem egy gyógyszer szedésésről van szó, hanem több gyógyszer kombinációja segíthet csak. A cél, hogy a vérnyomás értékeket a normális tartományban lehessen tartani, hiszen csak így érhető el a súlyosa szív –érrendszeri szövődmények csökkentése.
- a gyógyszeres kezelés sikerességét elősegítheti a túlsúly csökkentése, fizikai aktivitás növelése, só és zsírszegény étrend, alkoholfogyasztás mérséklése, dohányzás abbahagyása.